Musical Duett - interjúnk Szinetár Dórával és Bereczki Zoltánnal

Ha két ember az életben egy párt alkot, akkor azon valószínűleg senki nem lepődik meg, ha közös projektbe kezdenek. Főleg, ha azt az adott dolgot mindketten, ugyanazon a kiváló szinten űzik. Éppen ezért mi sem lepődtünk meg azon, amikor meghallottuk: a Szinetár Dóra-Bereczki Zoltán házaspárnak Musical Duett címmel közös duett-lemeze jelent meg.

Dórával és Zolival egy, az Operett Színházhoz közeli kávézóban beszélgettünk, ami normál esetben nem lenne furcsa. Az interjú napján viszont a pár csak a mi kedvünkért jött be a színházhoz. Az adott napon ugyanis pont szabadnapjuk volt.

Mikor fogalmazódott meg bennetek az ötlet, hogy közös musical lemezt készítsetek?

Szinetár Dóra: – Ez már egy régebbi ötlet, amely most tudott megvalósulni. Voltak megkereséseink más kiadóktól is, de az EMI lett végül a leggyorsabb. Ők már az első alkalommal, amikor náluk jártunk nagyon lelkesek voltak, így hamar meg tudtunk állapodni.

Bereczki Zoltán:  – Az alapötletet egyébként az adta, hogy sok közös fellépésünk volt az elmúlt hónapokban, ahol természetesen musical-duetteket is énekeltünk, és többször eljutott hozzánk a közönségtől az a kérdés,  hogy lehet-e kapni az elhangzott slágereket a mi előadásunkban. Úgy éreztük az emberek kíváncsiak a szép musical-dalokra, és reméljük ránk is!

Ki választotta ki a lemezre a dalokat? Ti vagy a kiadó?

Sz.D.: - Nekünk volt egy alapötletünk, amit később a kiadóval közösen átbeszéltünk, majd Benda Gergő, Kasza Tibi barátunk, és a kisfiunk, Marci segítségével alakítottuk ki a végső dallistát.

B.Z: – Az eredeti elképzelésünkhöz képest annyit változott a dolog, hogy a többiek javaslatára a koncepció főleg az ismertebb musicalekre korlátozódik, bár azért a műfajban kicsit járatosabbak is találhatnak a lemezen egy-egy  zenei „csemegét”.

Például?

B.Z.: – A Jézus Krisztus Szupersztárból Mária Magdolna dalát duettként énekeljük.

Sz.D.:  –  Amihez mi magunk „gyártottunk” szólamokat…

B.Z.: – Szintén duett lett az Oroszlánkirály betétdalából az „Élet az Úr”-ból, de van olyan dal is, amit kicsit áthangszerelve, de teljes „színpadi hűséggel” énekeltünk fel. Ilyen a Nyomorultakból Eponine halála, ami különösen kedves a számunkra, hiszen a musical próbáin ismertük meg egymást.

Sz.D.:  – A Rómeó és Júliában elhangzó Szívből szeretni című dalt például, elsőként nem soroltuk a lemezre kerülő dalok közé, de többen azt mondták, 2007-ben Magyarországon nem készülhet musical–válogatáslemez a Rómeó és Júlia nélkül. Így ezt is újraénekeltük.

Ezen a lemezen duetteket énekeltek, a színpadon azonban ritkán játszotok egy párt. Ez direkt van vagy pedig így alakult?

Sz.D.: – Így alakult, így jönnek a szerepek. De nem is baj.  Nem feltétlen jó, ha az ember az életben és a színpadon is egy pár.

B.Z.: – A színészet, bár a legjátékosabb dolog a világon,  mégis munka. A színpadon az ember nem hal meg valójában, amikor lelövik és nem lesz valójában szerelmes a színpadi partnerébe. A színházban mindenki teljesen más, mint a való életben.

Sz.D.: – Nem mindig szerencsés, ha egy szerelmespár a színpadon is szerelmespárt alakít… Amikor a Sors Bolondjai című előadásban egy párt játszottunk Zolival, sokáig tartott, mire el tudtuk fogadni, hogy a másik hogyan „játssza” a szerelmet, és milyen a „színpadi csókja”. Mert persze az sem olyan, mint itthon…

Milyen azt látni, hogy a színpadon mást szeret, más ölel az ember szerelme?

Sz.D.: – Nem azt mondom, hogy az ember könnyen megszokja, de ezzel nem lehet mit kezdeni. Megszoksz, vagy megszöksz. Ismerjük egymást, tudjuk mit várhatunk a másiktól, és azt gondolom nincs miért félnünk.

B.Z.: – Az első körben, egy fiatal színésznek ez meghökkentő élmény. Aztán idővel hozzászokik az ember. Megtanulja, hogy este héttől tízig mindenki csinálja a dolgát, és ha abba az is bele tartozik, hogy mással kell csókolózni, akkor azt teszi.

A beszélgetés elején szóba került, hogy titeket szinte mindig mindenki az álompár jelzővel illet. Ezt pedig annyira nem szeretitek..
B.Z.: – Otthon azon szoktunk nevetni, hogy ha egyszer majd lesz egy rosszabb időszakunk, akkor minden bulvárlap címlapján az lesz olvasható: az álompár álomválása.

Sz.D.: – Egy jó ízlésű színész azt sem szereti, ha leírják róla, hogy színészóriás. Így vagyunk mi a kapcsolatunkkal is. Valahogy ijesztő súlya van egy ilyen kifejezésnek.

B.Z.: – Manapság mindenre szeretnek különleges jelzőt, fokozó képzőt használni. Ez lett a divat. Például, ha egy színész játszik egy filmben, ő nem a film szereplője, hanem a film sztárja, függetlenül az esetleges sikertől, vagy bukástól. A „mega”, és „giga”-sztárok világát éljük, ahol nehéz felismerni a valódi értéket.

Sz.D.: – A mai értékrend mellett ritkaságnak számít, hogy lassan nyolc éve vagyunk együtt boldogok. Reméljük, hogy a kapcsolatunk kiállja az idő próbáját, és ha majd húsz év múlva is ilyen szépen élünk együtt, szívesen használjuk az „álompár” jelzőt.

Turnét terveztek a lemez kapcsán?

B.Z: – Felmerült a kérdés, hogy szeretnénk-e turnézni vele. De a színház miatt, egy fellépéssel szemben mi nagy igényt támasztunk és olyan show-t, ami ennek megfelel, most nem tudnánk összehozni, hiszen a színház minden energiánkat leköti. Ha hívnak minket fellépésekre, azokra elmegyünk nagyon szívesen, de koncertkörutat nem tervezünk.

Rengeteg szerepet eljátszottatok az elmúlt években. Van még valamilyen szerepálmotok?

B.Z.: – Csupa olyan karaktert játszom a színházban amit nagyon szeretek, de egy jó szerep egy jó rendezővel mindig izgalmas lehet.

Sz.D.: – Engem főleg a szélsőséges, karakteres, érdekes szerepek hoznak lázba, mint Sally Bowles, Elisabeth, Mima, Elisa Doolittle, ezekből van amit már játszottam, van amit vélhetően sosem fogok, de egy ilyen lemez arra is ad lehetőséget, hogy az ember kiélje az álmait.

Otthon el tudjátok felejteni a színházat?
B.Z.: – Most már igen. Volt olyan időszak, amikor ez nehezebben ment.

Sz.D.: – Zoli képes letenni a lantot és azt mondani, kész, többet nem foglalkozom vele. Ez nekem azért nehezebben megy.

B.Z.: – Azért ez nálam sem volt mindig így. Volt olyan, hogy egy-egy fontosabb fellépés, vagy bemutató előtt alig aludtam, annyira járt az agyam, még éjszaka is.

Van igényetek egyébként a színházra? Mármint arra, hogy ha ti nem játszotok elmenjetek és megnézzetek egy-egy darabot?

B.Z.: – Mostanában egyre inkább. Idén mind a ketten lejjebb vettük a lábunkat a gázról és megpróbálunk kevesebbet dolgozni. Most már vannak hosszabb időszakok, amikor nem játszom. Legutóbb, amikor ilyen időszakom volt azt vettem észre, hogy a színházi műsorokat böngészem. Sok a bepótolni valóm is, például Dóri mamáját még nem láttam a Szent Lajos király hídjában , de bármilyen előadást szívesen megnéznék  amelyben mondjuk Kern András vagy Haumann Péter játszik.